2024 januárjában indult a CSOK Plusz hitelprogram, amely nagy népszerűségnek örvend. Nem véletlenül, hiszen a kölcsön akár az 50 millió forintot is elérheti, és kamatszintje rendkívül kedvező a piaci lakáshitelekhez képest.
Ugyanakkor a kérelmezőknek számos feltételnek is meg kell felelniük ahhoz, hogy a hitelkérelem beadása sikeres legyen. Az igénylés sikere olyan apróságokon is múlhat, mint egy rosszul kitöltött formanyomtatvány, aminek köszönhetően lecsúszhatnak a hitelről.
Korábban írtunk már az ingatlanközvetítők jogszerűtlen kikötéseiről, illetve arról is, hogy otthonunk kényelméből is köthetünk adásvételi szerződést.
Lássuk, milyen szempontokra érdemes figyelni a sikeres hiteligényléshez, és miben tud segíteni nekünk egy tapasztalt ingatlanjogász.
A legfontosabb tudnivalók a CSOK Pluszról
A korábbi CSOK hitelekhez képest az egyik legfontosabb különbség, hogy a CSOK Plusz meglévő gyermekek után nem igényelhető. 3%-os kamatú, maximum 25 éves futamidejű jelzáloghitelről beszélünk, amelynél a kölcsön összege a gyermekek számától függ:
- Egy gyermek esetén 15 millió;
- Kettő gyermek esetén 30 millió;
- Három vagy több gyermeknél 50 millió forint.
Milyen gyermekvállalási határidővel kell számolni?
Amennyiben a kérelmező pár gyermektelen, négy évük van a gyermekvállalásra. Egygyermekes házaspárok esetében nyolc évre kitolódik, kettő vagy többgyermekes párok esetén tíz év a határidő. Fontos tudnivaló, hogy a kölcsönt a házastársak kizárólag együttesen igényelhetik, és bármelyik igénylő csak egy alkalommal jogosult a kölcsönre – ez akkor is igaz, ha a korábbi kölcsönt már visszafizették.
Négy szempont a sikeres CSOK Plusz igényléshez
1. A tulajdoni lap, térképmásolat alapos vizsgálata
Nem győzzük hangsúlyozni, mennyire fontos az ingatlan tulajdoni lapjának, térképmásolatának alapos elemzése. Ezzel szűrhető ki, hogy olyan ingatlant vásároljunk, amelyen engedély nélküli épületek állnak, amelyek akadályozzák a hitelfelvételt.
Ügyvédi irodánkban 10+ éves ingatlanjogászi tapasztalattal rendelkező ügyvédek segítenek Önnek ellenőrizni a kinézett ingatlan tulajdoni lapját, térképmásolatát.
2. Az ingatlan alapterületére vonatkozó előírások
A CSOK Pluszt lakásra és családi házra is igénybe lehet venni, ugyanakkor alapterület előírás is van mindkettőnél.
A kinézett lakásnak
- Egy gyermek esetén minimum 40 négyzetméter alapterületűnek;
- Kettő gyermeknél minimum 50 négyzetméter alapterületűnek;
- Három vagy több gyermek esetén minimum 60 négyzetméter alapterületűnek kell lennie.
A kinézett háznak
- Egy gyermek esetén minimum 70 négyzetméter alapterületűnek;
- Kettő gyermeknél minimum 80 négyzetméter alapterületűnek;
- Három vagy több gyermek esetén minimum 90 négyzetméter alapterületűnek kell lennie.
3. Nagy segítség lehet egy előszerződés
Ingatlan vásárlásnál alapesetben is rengeteg dologra oda kell figyelnünk. Ha hitelt is igénylünk, úgy még bonyolultabbá válhat a folyamat.
Az adásvételi előszerződésben pedig már előre rögzíthetjük a fontos feltételeket, legyen szó akár a fizetési ütemezésről.
4. Bankonként eltérnek a feltételek
Hiteligénylőként a mi felelősségünk, hogy minden banki feltételnek maradéktalanul megfeleljünk. Azonban ahány bank, annyiféle feltétellel, egyéb előírással szükséges számolnunk. Ügyvédi irodánk a banki feltételeknek megfelelő adásvételi szerződéssel segíti Önt a CSOK Plusz sikeres igénylésében.
Ne maradjon le a CSOK Pluszról, forduljon hozzánk bizalommal!