Régóta tartó munkaügyi jogvita ért véget nemrégiben a Kúria döntésével, mellyel kártérítésre kötelezte a volt munkáltatót, amely a felperesnek évekig tartó depressziót okozott. A történetből jól kirajzolódik a nem vagyoni kártérítés bírósági gyakorlata.
A felperes 1981. szeptember 1-jétől állt az alperes alkalmazásában határozatlan idejű munkaviszonyban. A felperesnél 2002-ben munkahelyi problémák következtében szorongásos depresszív állapot, hangulatzavar alakult ki, amely 2015-ig folyamatosan hullámzó módon fennállt. Az alperes 2003. január 13-án kelt rendes felmondásával szüntette meg a felperes munkaviszonyát. A felmondás közlése a keresőképtelenség időszakában történt, ami az akkori Munka Törvénykönyve szerint jogellenes volt.
A felperes a munkaviszony jogellenes megszüntetése és annak jogkövetkezményei iránt indított perben egyebek mellett 25.000.000 forint összegű nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek nem vagyoni kártérítés címén 1.500.000 forintot és ezen összeg után 2004. január 27-től a kifizetés napjáig terjedő időre késedelmi kamatot. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében részben megváltoztatta, a nem vagyoni kártérítés összegét 5.000.000 forintra felemelte azzal, hogy az alperes 2004. január 27-től késedelmi kamat megfizetésére is köteles.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a nem vagyoni kártérítés összegének 25.000.000 forintra történő felemelését kérte, arra hivatkozva, hogy a másodfokú bíróság kirekesztette a bizonyítékok köréből az általa csatolt orvosi iratokat. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Kúria kifejtette, hogy az eljáró bíróság valamennyi szakértői véleményben foglalt megállapítást vizsgálta, ennek körében értékelte a felperes által csatolt bizonyítékokat is. A felperes felülvizsgálati kérelmében konkrétan maga sem jelölte meg, hogy mely bizonyítékot, általa csatolt orvosszakértői véleményt nem értékelték az eljáró bíróságok, és abból milyen eltérő megállapításra, illetve döntésre juthattak volna. Kifejtette továbbá, hogy a felperes alaptalanul állította, hogy a munkáltató intézkedése nélkül egészséges és munkaképes lenne, ezt nem tudta bizonyítani, 71%-os munkaképesség csökkenésében természetes eredetű betegségek is szerepet játszottak.
A nem vagyoni kártérítés összege tekintetében a Kúria hivatkozott a Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 01.) AB határozatára, amely kimondja, hogy annak az a funkciója, hogy az elszenvedett sérelem hozzávetőleges kiegyensúlyozásáról olyan vagyoni szolgáltatás nyújtásával gondoskodjon, amely az elszenvedett sérelemért megközelítőleg egyenértékű, másnemű előnyt nyújt. Kifejtette továbbá, hogy a nem vagyoni kártérítés összegét a bíróságok az eset konkrét sajátosságainak és a károsult személyi körülményeinek alapul vételével határozzák meg.
A bíróságok a kialakult gyakorlat szerint a nem vagyoni kártérítést a késedelemmel összefüggésben kamattal állapítják meg. Az irányadó gyakorlat szerint a kártérítést és a késedelmi kamatot együtt vizsgálva dönthető el, hogy a sérelemnek megfelelő nem vagyoni kártérítés elve érvényesült-e.
A Kúria a fentiekre tekintettel úgy ítélte meg, hogy a másodfokú ítélet a kártérítés összegét az egészségkárosodás bekövetkezéskor fennálló értékviszonyok alapján helytállóan állapította meg, így az ítéletet hatályában fenntartotta.