A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Google LLC (Google) ellen indított versenyfelügyeleti eljárása jogsértés hiányának megállapításával, valamint az eljárás megszüntetésével végződött, azonban a Google-nek számos kötelezettséget kellett vállalnia. A GVH a Google több kereskedelmi gyakorlatát is vizsgálta az Allo elnevezésű chatkliensével összefüggésben.
A 2016-ban indult eljárás során a GVH az Allo chatkliens kapcsán vizsgálta az alkalmazás végpontok közötti titkosításra vonatkozó kereskedelmi gyakorlatát, az adatkezeléssel kapcsolatos tájékoztatási gyakorlatát, valamint a 2016. június 28-ától elérhető, újonnan bevezetett, „Internetes- és alkalmazástevékenység” és a „Hirdetések személyre szabása” Google-fiók funkciók adatkezelésével és -gyűjtésével kapcsolatos kereskedelmi gyakorlatát.
A végpontok titkosításával kapcsolatos tájékoztatás esetében a GVH megállapította a jogsértés hiányát, az eljárást pedig megszüntette a „Internetes- és alkalmazástevékenység” és a „Hirdetések személyre szabása” Google-fiók funkciók adatkezelésével és -gyűjtésével kapcsolatban. Azonban a Google önkéntes kötelezettségvállalására tekintettel a harmadik magatartás kapcsán sem állapított meg jogsértést (illetve annak hiányát sem), valamint bírságot sem szabott ki, hiszen a vállalkozás kötelezettség vállalásával biztosítja a közérdek védelmét és a fogyasztók megfelelő tájékoztatását.
De mi is volt pontosan a versenyfelügyeletben leginkább kifogásolt magatartás? A GVH nem volt elégedett a Google fogyasztók részére nyújtott tájékoztatásával. Álláspontja szerint a Google nem adott olyan közvetlen tájékoztatást a más Google-termékektől, illetve a Google-fióktól függetlenül is használható Allo chatkliens ismertetése, telepítése és használata során, ami szükséges lehet ahhoz, hogy a fogyasztók tájékozott és megalapozott döntést hozzanak. A tájékoztatás elmaradása miatt a fogyasztó hiányos információkkal bírhat a termék jellegével, természetével és a használat ellentételezésével kapcsolatban.
Mindezek ellenére a GVH nem tartotta indokoltnak az eljárás megszüntetését vagy jogsértés megállapítását, de kiemelte, hogy a Google által okozott sérelem orvosolható a vállalkozás által felajánlott kötelezettségvállalási csomaggal, ami biztosíthatja a közérdek védelmét, hiszen ez a versenyfelügyelti eljárás egyik célja is. A kötelezettségvállalásban a Google ígéret tett egy, a fogyasztók számára érthetően és kiegyensúlyozottan szövegezett aloldal létrehozására az Allo Súgó weboldalán, valamint arra, hogy a webáruházak tájékoztatóinak leírásait könnyen – a bevezető szöveget követő első bekezdésben – elérhetővé teszi.
A fentiek mellett a Google azt is vállalta, hogy 2018. utolsó negyedévében a YouTube csatornán egynapos, grafikus edukációs bannert (reklámcsík) tesz közzé azzal az üzenettel, hogy a Google gyűjti és kezeli személyes adataikat, és javasolja az adatvédelmi irányelvek és beállítások átnézését.
Az utóbbi időben egyre gyakrabban tűnik fel a kötelezettségvállalás intézménye a GVH döntéseiben, különösen olyan ügyek kapcsán, amelyeknek fogyasztóvédelmi vonatkozása van. Ez az intézmény úgy biztosítja a közérdek védelmét, valamint a fogyasztók nevelését, hogy ezzel együtt a vállalkozás is „jól jár”, hiszen nem állapít meg a GVH jogsértést, ennél fogva bírságot sem szab ki.