Nyár végén Budapesten járt Pedro Beltrán, az AEA International Lawyers Network elnöke, akit irodánk is vendégül látott.
A nemzetközi hálózatnak, amely a világ 138 országában van jelen, csapatunk is tagja, hiszen bár a Visegrad+ Legal a régiót teljes mértékben lefedi, kiemelten fontosnak tartjuk azt is, hogy valamennyi kontinens jelentősebb országában legyen kapcsolatunk magas szakmai színvonalat biztosító ügyvédi irodákkal. Az elmúlt évek tapasztalatai ugyanis bebizonyították, hogy a magyarországi cégeknek igen szerteágazó kapcsolataik vannak a világ minden táján. Így kerestünk már meg ausztrál, kínai és török ügyvédet, de volt ügyfelünk Indiából, Dániából és Litvániából is.
Éppen ezért nagy örömünkre szolgált, hogy a 2005-ben alakult nemzetközi szervezet elnöke tiszteletét tette nálunk. Beltrán úr jelezte, hogy jövő tavasszal számít ránk az AEA bécsi konferenciáján is, ahová mintegy 500 vendéget várnak majd.