A versenytilalmi megállapodás a Munka Törvénykönyve szerint akkor érvényes, ha legfeljebb két évre szól, és a munkáltató legalább a munkavállaló alapbérének egyharmadát fizeti a megállapodás idejére kompenzációként. A vezető állású munkavállalók munkaszerződése ugyanakkor rugalmasabb szabályozás alá esik. A Kúria egyik döntésében abban foglalt állást, hogy vajon mennyire lehet „rugalmas” egy vezető versenytilalmi megállapodása.
A Kúria döntésének alapját a munkáltató, mint alperes és az annak ügyvezetői tisztségét munkaviszony alapján betöltő felperes közötti jogvita képezte. A felek által kötött munkaszerződés azt tartalmazta ugyanis, hogy a munkavállaló a szerződés lejáratát követő három évig a munkáltató konkurenciájával/vevőpartnereivel és/vagy azok többségi tulajdonosával, illetve azok többségi tulajdonában álló gazdasági társaságokkal csak a megbízó előzetes jóváhagyásával tarthat fenn üzleti kapcsolatot, valamint azt, hogy a felek nem kötnek ki ellenértéket.
Emellett kifejezetten rögzítették, hogy ezzel a ponttal eltérnek az Mt. versenytilalmi megállapodásra vonatkozó rendelkezéseitől. Az eltérés tehát egyrészt abban állt, hogy a törvényben előírt kétéves maximum helyett három évre kötötték meg a megállapodást, másrészt pedig abban, hogy az előírt minimális kompenzáció helyett semmilyen ellenértéket nem kötöttek ki.
A felperes azzal érvelt, hogy a versenytilalmi megállapodás visszterhes jogügylet, a Munka Törvénykönyve az ellenérték kikötését kifejezetten előírja, ezért tekintettel arra, hogy a munkaszerződés ezen része ellenértéket nem tartalmaz, jogszabályba ütközés miatt semmis.
Az alperes ezzel szemben arra hivatkozott, hogy a vezető állású munkavállalók – így a felperes – esetében a törvény felsorolja azokat a szabályokat, amelyek esetében eltérésnek nincs helye. Mivel ezek között a versenytilalmi megállapodás szabályai nem szerepelnek, az ingyenesség kikötése jogszerű.
A Kúria kifejtette, hogy amennyiben jogszabály nem kötelezi a munkavállalót a munkaviszony megszűnését követő időszakra a munkáltató jogos gazdasági érdekének védelmére, ilyen kötelezettsége csak a versenytilalmi megállapodás alapján keletkezik. A versenytilalmi megállapodás alapvető feltétele, hogy a munkavállaló (és ebbe a vezető állású munkavállaló is beleértendő) kötelezettsége teljesítése fejében a munkáltató ellenértéket fizessen. Az ellenérték a megállapodás lényeges eleme, hiszen a megállapodás a munkavállalót az új munkaviszony létesítésében gátolja, az ellenérték pedig ennek a jogkorlátozásnak a kompenzálását célozza. Erre tekintettel a Kúria kimondta, hogy az ellenérték nélküli megállapodás semmis – még a vezető állású munkavállaló szerződésében is.